Port Alrun

A Glaemril folyó nyugati oldalán, ahol az erdő eléri a vizet, épült fel a 150 fős Port Alrun. Kikötő igazi értékét a közelben felépült Füvészkert néven emlegetett tanya adja, melyen druidák és alkimisták dolgoznak a területen gazdagon termő gyógynövények felhasználásán. A kert közelében egy régi portál áll, mely jól használható arra, hogy a varázslók ide tudják fókuszálni a saját kapujukat. Port Alrunba az évek során a kereskedelem hatására beköltöztek a kapcsolódó intézmények. Szatócs bolt, kovács, majd pedig templom is épült.

A folyó mentén egy út vezet a régi malom felé, melyet általában csak raktárként használnak. Mostanában Margaret, a falu boszorkánya szokta ott tárolni a főzeteit, melyek őrzésére mindig akad néhány jelentkező a helyi fogadóban.

Ha valakit a malom melletti erdei ösvény elcsábit és hajlandó 2 órát gyalogolni és átkelni az erdei patakon, akkor a gyönyörű erdei lakhoz vezet az útja. Lakója Trimme, az erdei elf, akinek célja, hogy vigyázzon az erdő egyensúlyára, nehogy a gyógynövények iránti kapzsiság kárt tegyen abban. Habár Trimme jelenléte sértő is lehetne, Port Alrun lakói mégis úgy tekintenek rá, mint az erdei vadak távoltartójára. Legjobban Davin, a törpe kovács kedveli és legjobb barátjaként emlegeti a tündét.

A malmon túl, az erdő ölelésében fekszik Mystra temploma, mely a varázsszövet egy hasadására épült. Van egy szoba a falak mélyén, melyen belül megszűnik minden áldás, átok és semmissé lesznek a csodák.

Az erdő mélyén, a vadászlak és a tempom közötti részen épült a föld alatti Mysta-szentély. Az elhagyatott járatokat senki sem látogatja. A régi iratokból úgy vélik tudni, hogy valamilyen módon át lehet jutni innen a füvészkertbe.

A kikötő védelmére csupán egy maroknyi lovagot tud biztositani a vidék.

Port Alrun

Völgyvidék határai KrisztianNagy